"A népemből sokan azt mondják más fajokra, hogy nagyok, túl sok helyet foglalnak és túl sok levegőt szívnak el. Ez egy szűklátókörű nézet a részükről, mert nem látják meg az iróniát. Végülis milyen unalmas lenne ez a világ, ha nem lennének benne olyanok, akikből bolondot csinálhatunk!"
Seethian, szélszerzet

Első Körös Illuzionista Varázslat: Fantomtáncos

 

Fantomtáncos

Szálak: 1 Szövési célszám: 8 / 16
Hatótáv: 10 méter Hatóidő: Szint perc
Hatás: Akarat + 5 Varázslási nehézség: Célpont Varázsvédelme

Akkor álltam elő ezzel a varázslattal, amikor Gtal Osringi Ekuhni Az Igazság paródiája produkcióján dolgoztunk. Akadályozva lettem, a számtalan próbák egyike alatt a piruettem túl közel vitt a színpad széléhez, elestem, és kitörtem a lábam. A műsor nem várhatott, amíg meggyógyul a lábam, ezért találtam ki ezt a varázslatot.

Sajnos nagy rohanás alatt készült, és bár mindig terveztem, hogy dolgozom rajta még, sosem tettem meg.


A varázsló mozgatja a kezeit, mint egy táncos, amikor a szálat szövi. Ha a varázslat sikeres volt, az alany előtt egy csillogó illúzióalak jelenik meg. A varázslat csak humanoid névadót képes alkotni.


A varázslónak koncentrálnia kell, hogy az illúziót táncra bírja . Ha a koncentrációt befejezi, a táncos újra és újra ismétli az addigi mozdulatokat, amíg a hatóidő le nem jár. A varázsló bármikor megtörheti a varázslatot. A hatás próba a táncos tánc próba eredményének számít. A táncos mozgásának csak a varázsló fantáziája, és a fantomtáncos faja szab határt.

Kiegészítő információk